2025. 10. 23.

Előadás-sorozattal ünnepli fennállásának 75. évfordulóját a Rényi Intézet. Az október 28-i ünnepséget az MTA nagytermében két Fields-éremmel kitüntetett matematikus – Wendelin Werner (University of Cambridge) és Alessio Figalli (ETH Zürich) – előadása nyitja meg, délután pedig az MTA elnöke Freund Tamás és Gulyás Balázs a HUN-REN elnöke köszöntőjét követően a Rényi Matematikai Kutatóintézet jelenlegi és egykori igazgatói, valamint vezető kutatói mutatják be az intézet múltját, elért eredményeit és beszélnek a jövő kihívásairól. 

Az intézet a Magyar Tudományos Akadémia Alkalmazott Matematikai Intézete néven 1950-ben alakult meg, vezetője az akkor 29 éves Rényi Alfréd lett. A világháború utáni újjáépítés természetes követelménye volt a matematika alkalmazott ágainak fejlesztése, az eredmények mielőbbi társadalmi hasznosítása.  Az intézet 1958-ban költözött a mai helyére a Reáltanoda utcába. 
Az 1960-as években a magyar és egyetemes matematika olyan óriásai dolgoztak az intézet falai között, mint a matematika utazó nagyköveteként is ismert Erdős Pál, a későbbi igazgató Fejes Tóth László vagy a következő matematikus nemzedék kinevelésében is kulcsszerepet játszó Turán Pál és felesége, T. Sós Vera. Természetesen Rényi Alfréd is itt dolgozott, aki döntő mértékben járult hozzá a valószínűségszámítás, a gráfelmélet és a számelmélet honi fejlődéséhez. 
Az intézet fő küldetése kezdetektől a matematikai kutatás legmagasabb szintű művelése. Az itt folyó tudományos munka által a Rényi Intézet központi és meghatározó szerepet tölt be a magyar és a nemzetközi matematikában. 

További információ a programról és regisztráció ITT 

  

75 éves Rényi Intézet