Akadémiai Újságírói Díjat kapott a napokban Oláh Vera. Ő az Érintő – Elektronikus Matematikai Lapok felelős szerkesztője és több évtizedes kapcsolat fűzi a Rényihez. A hivatásáról, a matematikai tudás terjesztése, népszerűsítése iránti elkötelezettségéről és a pályájáról beszélgetünk.
Matematikus vagy és természettudomány-kommunikációból is szereztél diplomát. Ez azt jelenti, hogy a tudomány népszerűsítése jobban érdekelt, mint a művelése?
– Bár mindkét diplomámat az ELTE-n szereztem, de nem egyidőben: 1978 és 2014 között eltelt 36 év. Eközben vált lassan hivatásommá a tudomány-népszerűsítés. Kitüntetéses eredménnyel végeztem a matematikus szakot, de már akkor úgy éreztem, nem nekem való az elméleti kutatás: tételeket kitalálni, bizonyítani. Bár megpróbáltam bejutni a Matematikai Kutatóintézetbe, de egyet kellett értenem Hajnal András akkori igazgatóval, az évfolyamunkon sokkal több, szintén kitűnő, ám nálam tehetségesebb, elhivatottabb és már publikációkat is felmutatott matematikus közül válogathatott volna, ha lett volna akkoriban évente akárcsak egy felvehető tudományos segédmunkatárs is, de ez még csak nem is volt lehetséges minden évben. Nem is tudom, végül kit vettek fel, csak néhány ismert nevet sorolok fel, akikkel együtt végeztem: Boros Endre, Füredi Zoltán, Móri Tamás, Pálfy Péter Pál, Tuza Zsolt.
Maradt, mint az egyébként száz fős évfolyam többségének a lehetőség: az akkoriban felfutó számítástudomány. Én a Számítógép-alkalmazási Kutató Intézetben kezdtem dolgozni, ahol Arató Mátyás igazgató rengeteg fiatalt gyűjtött össze, és ahol a Heppes Aladár és Stahl János vezette főosztályon remek közösségi élet zajlott. Érdekelt persze a számítógép, és talán mi dolgoztunk itthon először olyan terminálokon (billentyűzet és monitor), ahonnan közvetlenül lehetett begépelni és futtatni programokat (azaz nem lyukszalagról vagy lyukkártyáról). A személyi számítógépek csak a 80-as évek elején kezdtek lassan Magyarországon is elterjedni. De engem a programozás sem érdekelt eléggé, nem is éreztem magamat ügyesnek benne.
Édesapám, Oláh Gyula matematikát tanított az ELTE-n, majd a BME-n, tőle kaptam a matematika szeretetét, nagyon örült, hogy megy nekem a matek. Ő adta a kezembe 14-15 évesen a Középiskolai Matematikai Lapokat, és ő segített abban, hogyan kell egy feladat megoldását leírni, hogyan kell bizonyítani. 3 évig hónapról hónapra foglalkoztam a cseppet sem könnyű matekpéldákkal, írtam le órákon át gyöngybetűkkel, és küldtem be postán. Sikerélményem is volt: kétszer első, egyszer harmadik helyezést értem el, a lapban a fényképem is többször megjelent. Apu a kandidátusi disszertációját gráfelméletből, színezett fákról írta és lelkesedett a számítógépekért. Az Egyetemi Számítóközpont igazgatóhelyettese volt, amikor szívinfarktusban 51 évesen elhunyt. Sokszor gondolok arra, mit szólna, ha látná, hogyan lett a gráfokból hálózatelmélet, a szobányi monstrum gépekből tablet vagy mobiltelefon, a lépegető robotokból mesterséges intelligencia.
Anyukám, Oláh Judit többéves gimnáziumi matematikatanítás után előbb a Tankönyvkiadónál, majd a Műszaki Kiadóban dolgozott. Rengeteg tankönyvet, felsőfokú matematika és fizika szakkönyvet, és nyugdíjba menetele után is számtalan hasonló témájú tudományos ismeretterjesztő könyvet szerkesztett (és szerkeszt mind a mai napig, 92 évesen). Nekem ez a munka mindig tetszett. Berzsenyi gimnáziumi magyartanárnőmnek, Pártos Verának köszönhetően imádtam a magyarórákat, és mivel kiskorom óta szerettem olvasni, a helyesírással sem volt soha gondom, megjegyeztem a szavak képét.
Így amikor Katona Gyula, a BJMT (Bolyai János Matematikai Társulat) akkori főtitkára, aki nekem az egyetemen algebra gyakorlatot vezetett, és aki apukám tanítványa, majd kollégája volt, megkeresett, nem vállalnám-e a KöMaL (Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok) szerkesztését, úgy éreztem, ez lesz az én utam.
Számomra teljesen új volt a folyóirat-szerkesztés, de az elődeim, Bakos Tibor és Fried Ervinné mindenben segítettek hosszú éveken át. Így kerültem egyre közelebb a tehetséggondozáshoz: láttam a gyerekek dolgozatait, ismertem a nevüket, évente személyesen adtam át nekik a díjakat. Ekkor kezdtem a Bolyai Társulat Oktatási Bizottságában megismerni az ország legnagyobb tanáregyéniségeit. Bár a lap szerkesztésében csak tíz évig vettem részt, de az általam életre hívott MATFUND Alapítvány, a KöMaL kiadója képviselőjeként 2021-ig kapcsolatban voltam magyar és külföldi matematikusokkal és tanárokkal.
2012-ben hallottam Patkós András fizikus tájékoztatóját a nem sokkal korábban indult természettudomány-kommunikáció mesterképzésről. A tanulmányok kitértek a fényképezéstől, videó-, interjúkészítéstől a természettudományok alapjait, de legfrissebb eredményeit is bemutató kémia, biológia, fizika előadásokig. A különleges figyelemmel kialakított tananyag és az ELTE jobbnál jobb oktatói nagy hatással voltak a többségében huszonéves hallgatókra, ők talán nem is tudták akkor, mennyire. Én pedig szükségét éreztem annak, hogy hivatalosan is megtanuljak valamennyit abból a szakmából, amit én egykor amatőrként kezdtem. Az, hogy le tudtam vizsgázni mindenből és megszereztem ezt a diplomát, bátorságot adott, hogy két évvel később, 61 évesen elvállaljam az akkor induló online ismeretterjesztő matematikai lap, az Érintő felelős szerkesztését. (Sajnos felsőbb döntésre, más kommunikáció szakokkal együtt ezt a kiváló képzést is megszüntették.)
Három évtizede dolgozol ezen a területen, milyen szempontból változott a tudományos újságírás? Milyen kihívások elé állítottak az új felületek, például az online megjelenés lehetősége?
– Amikor először beléptem a KöMaL szerkesztőségébe, ott még írógépet használtak a kéziratok legépelésére, a hasáblevonatokba be kellett ragasztani a képeket, kézzel beírni a képleteket. Aztán Fried Katalin tex-ben kezdte tördelni a lapot, a számítógép elsődleges munkaeszközzé vált, Kós Géza adatbázisokat, honlapot hozott létre, ahova lassan minden, a folyóiratban megjelent anyag felkerült. A Covid alatt a lap következő számát az internet segítségével még el tudtuk készíteni, de a bezárt iskolákba kipostázni már nem lehetett, azóta minden kiadás online is elérhető. Ám a kézbe vehető, nyomatott lapot máig nem adtuk fel.
Az Elektronikus Matematikai Lapok (az Érintő) célja és célközönsége is más: itt már egyértelmű volt, hogy nem érdemes nyomtatásban kiadni. Meg kellett hozzá tanulni, hogyan lehet Latex fájlokat úgy konvertálni html-be, hogy az adott honlapon az online folyóirat cikkeiben minden táblázat és képlet pontosan megjelenjen. Ez nem nyilvánvaló, szerencsére most is támaszkodni tudok Fried Katalin társszerkesztőmre. A mi online lapunk jelenleg nem folyamatosan, hanem negyedévenként jelenik meg, ez nagy könnyebbség, van idő összegyűjteni, ellenőrizni, átbeszélni, megszerkeszteni a cikkeket. És ha mégis hiba csúszik be, azonnal lehet javítani.
A Rényi publikációs referense voltál. Milyen meghatározó élményeid, feladataid voltak abban az időben? Hatott-e a munkádra valamiképpen, hogy itt kutatók között dolgoztál, napi kapcsolatban voltál velük?
– Mind a KöMaL-nál, mind az Érintőnél munkáim során nagy előny volt, hogy szüleim révén vagy később egyetemi tanulmányaim alatt és után személyesen ismertem Erdős Pált, Turán Pált, T. Sós Verát, Fried Ervint, Révész Pált, Császár Ákost, Simonovits Miklóst, Pósa Lajost, Laczkovich Miklóst, Lovász Lászlót, és még hosszan sorolhatnám.
A KöMaL egykori feladatbeküldő versenyzői, időközben ismert tudósokká, elismert szaktanárokká váltak. Velük az elmúlt 9 évben könnyű volt kapcsolatba kerülnöm, ha meg kellett találni egy-egy téma szakértőjét. Simon Péter és Stipsicz András főszerkesztőkkel és a különböző rovatokba az anyagokat begyűjtő, válogató, lektoráló szerkesztőbizottsági tagokkal nagyon jól tudunk együtt dolgozni, meglepő módon sohasem voltunk híján a cikkeknek.
Persze az Érintő már nem középiskolásoknak, inkább felnőtteknek szól, és nem matekfeladatok, hanem érdekes, matematikát (is) érintő tudományos ismeretterjesztő írások vannak benne, ezek szerzői közül (akik már több mint 200-an vannak) sokkal csak e-mailes kapcsolatban vagyok. De ez matematikus körökben kiválóan működik: kivétel nélkül minden szerző együttműködő, még a határidőket is betartják, elfogadják tőlem a szerkesztési javaslataimat, sőt megköszönik, ha felfedezünk egy-egy sajtó- vagy képlethibát.
A Rényi Intézetbe mint munkavállaló (publikációs referens) csak a nyugdíjazásom előtt pár hónappal kerültem, és mivel egész életemben ide jártam – egyetemi gyakorlatokra a régi „kutyás terembe” Csiszár Imréhez, talán Tusnády Gáborhoz, később a Bolyai Társulat üléseire, különböző konferenciákra, előadásokra, egy-egy karácsonyi ünnepségre, én itthon éreztem magamat. A fél intézetet ismerem. Publikációs referensként dolgom volt a honlappal, néhány interjút, cikket próbáltam elhelyezni a médiában, készíttettünk pár munkatársról videóinterjúkat. Az nekem nagy öröm volt (kicsit vicces is), hogy ha 23 évesen nem is, de 63 évesen a Matematikai Kutatóintézet munkatársa lehettem. A fő tevékenységem akkor is, és a nyugdíjba menésem után is az Érintő szerkesztése volt.
Mennyiben speciális az a tudás, amit Érintő – Matematikai Lapok cikkeinek írása igényel? Ezt nyilvánvalóan szakemberek olvassák elsősorban…
– A cikkeket a szerkesztőbizottság tagjainak felkérésre vagy önmaguktól az adott téma rangos vagy ifjú kutatói, elismert tanárok vagy lelkes amatőrök küldik be. Olvasóink egy része tanár, de vannak cikkeink, amelyeket matematika iránt érdeklődő középiskolások is megértenek, más, nehezebb témákat csak a speciális szakterület művelői. A különböző rovatok olvasóközönsége változó. Nekem azok az írások tetszenek a legjobban, amelyek egy másik tudományág (biológia, közgazdaság, filozófia) vagy művészet (zene, képzőművészet, irodalom) és a matematika érintkezéséről szólnak.
A díjat a magyar matematikai tehetséggondozás, a matematikai szaknyelv kialakítása terén végzett munkád elismeréseként kaptad, mi a legfontosabb számodra ebben a tevékenységedben?
– Egész életemben a matematika közelében voltam. Szeretem a matematikát és hiszek benne, mert amit itt kimondanak, az igaz. Mert lehet logikusan érvelni, lehet cáfolni vagy elfogadni, ha megcáfoltak. Aki matematikával foglalkozik, abban lehet bízni. Tudja, hogy mi igaz és mi nem. Azt is tudja, lehet, hogy téved. Ezért meghallgatja a másikat. Okos és jóra törekvő. Nem vagyok naiv, de én a munkáim során ezt tapasztaltam. Számomra a legnagyobb öröm, hogy ilyen emberek között lehetek, velük dolgozhatok. Ezért vagyok elkötelezett a matematikai tudás elterjesztéséért, azért, hogy a tehetségesek, vagy kevésbé tehetségesek is megértsék, megszeressék a matematikát. Akkor ugyanis egyre több okos és jóra törekvő ember lenne a világon.
Ötven évvel ezelőtt egy magyar matematikus magyarul írta meg a cikkét, aztán lefordította franciára, vagy németre, vagy oroszra. Ma nem magyarul ír, hanem angolul, ez lett a matematika világnyelve. Aztán ha muszáj, lefordítja magyarra. De a matematikusok többsége nem fordító, ezért a magyar nyelvű cikkbe helytelen névelők, vesszők, rengeteg angol szakszó, néha érthetetlen mondatok csúsznak be. Ahol angolban nagybetű, ott magyarul kisbetű szerepel, angolul külön írják, magyarul egybe vagy kötőjellel. Ezeket próbálom helyre tenni, előfordul, hogy szegény szerző minden második mondatába belekötök. Nem vagyok nyelvész, én is a Magyar helyesírás szabályait használom, és sokszor tévedek. Az új szakszavaknál (rengeteg új matematikai részterület van, amelyekben csak az angol megnevezéseket használják) megpróbálunk a szerzővel egyezségre jutni, milyen írásmód lenne a lehető legjobb magyarul.
Az Akadémiai Újságírói Díj úgy érzem, nem elsősorban az én érdemem. Tudtommal az MTA Matematikai Tudományok Osztálya javasolt – ezúton hálás köszönet nekik (köztük a rényis akadémikusoknak), és az elnökség hagyta jóvá. Pedig én nem vagyok igazi újságíró, csak újságot szerkesztő. Ez a magyar matematika és a matematikusok elismerése is, akik fontosnak tartják, hogy a tudomány magyar nyelven megmaradjon, hogy laikusok számára is kedvelhető, érthető legyen, hiszen ma már szinte nincs olyan dolog, aminek a hátterében ne lenne ott a matematika vagy valamelyik természettudomány. Fontos, hogy ezt tudatosítsuk az emberekben, mert a jövőben még nagyobb szükség lesz e tudományok művelőire és értő alkalmazóira.
Életrajz: Oláh Vera 1955-ben született. Középiskolásként 1969-ben és 1970-ben is a Középiskolai Matematikai Lapok Gyakorlatok pontversenyében 1., 1971-ben a Feladatok kategóriájában 3-4. helyezést ért el. Az első két évben még édesapja, Oláh Gyula matematikus felügyelte a megoldásait. Az Arany Dániel Matematikaversenyen 1969-ben és 70-ben I. dicséretben részesült.
Az ELTE TTK matematikus szakán kitüntetéssel diplomázott 1978-ban, majd posztgraduális képzése és munkája során számítástudománnyal és adatbáziskezeléssel foglalkozott. 1979-ben lépett be a Bolyai János Matematikai Társulatba, ahol a 90-es évektől kezdődően a mai napig is aktívan tevékenykedik a matematika népszerűsítése és tehetségeinek gondozása érdekében. 1992−2001 között a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok főszerkesztője, informatika rovatának egyik elindítója. Ebben az időszakban digitalizálták az akkor százéves folyóirat összes régi számát. Az „Irány a Nobel-díj” KöMaL-cd (20 000 feladatával) volt a mai internetes KöMaL-archívum egyik elődje. 1997-ben kezdeményezésére jött létre a MATFUND Alapítvány. Az alapítvány azóta szervezi a nyári táborokat, az ifjúsági ankétokat, később a Lapok kiadását és az Ericsson-díjak pályázatainak lebonyolítását. 2021-ig volt az alapítvány kuratóriumának képviselője, ügyvivője. A KöMaL-nál végzett szerkesztői munkájáért 2002-ben a Magyar Természettudományos Egyesületek Szövetségének érdemérmét, 2004-ben pedig Fried Ervinnével közösen a Magyar Érdemkereszt arany fokozatát kapta meg. 2010 óta segítette a Varga Tamás Alapítvány és Módszertani Központ „Játéktól a kutatásig” tehetséggondozó képzéseinek és pályázatainak megvalósítását, 2014-től 2020-ig mint a Varga Tamás Alapítvány képviselője. 2014-ben – Oktatási Hivatalban végzett munkája mellett – újabb diplomát szerzett, elvégezte az ELTE természettudomány-kommunikáció szakának mesterképzését. 2016 óta az Érintő – Elektronikus Matematikai Lapok tudományos ismeretterjesztő online folyóirat felelős szerkesztője. 2024-ben a Bonis Bona – Nemzet tehetségeiért életműdíj elismerésében részesült. A tudomány népszerűsítése érdekében kifejtett eredményes újságírói munkásságának elismeréseként 2025-ben a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége Akadémiai Újságírói Díjban részesítette.