2020. 10. 26.

A "Magyar Tudomány Ünnepe 2020" élő közvetítésekkel várja november 3–30. között a képernyők előtt a tudományra éhes közönséget – mert idén az otthonokba költözik a tudomány.

Idézet Freund Tamás, az MTA elnöke tudományünnepi köszöntőjéből.
"A Magyar Tudomány Ünnepe a tudományos gondolkodás, valamint az új kutatási eredmények megismertetésének legnagyobb és legrangosabb hazai fóruma. A rendezvénysorozat egyfajta seregszemléje az Akadémia 18 ezer fős köztestületének, amelynek képviselői – idén a járványhelyzet miatt online közvetített – előadásokon számolnak be eredményeikről, teszik érthetőbbé az átlagember számára a sokszor valóban bonyolult összefüggéseket. E tudomány-népszerűsítő programok igyekeznek a lehető legszélesebb kört megszólítani. Az MTA kiemelt célja, hogy már a középiskolás korosztály tagjai is találjanak a programok között az érdeklődésüknek megfelelőt."

A programkínálatból néhány matematikai témájú vagy matematikához kapcsolódó eseményt ajánlunk minden kedves érdeklődő figyelmébe. (A linkre kattintva az előadsáok felvétele visszanézhető.)

Nyelvfeldolgozás mesterséges intelligenciával. Áttörés a magyar nyelv digitális nyelvi modellezésében  tudományos ülésszak, 2020. november 5.

Kornai András : Újabb fejlemények a szójelentés matematikájában  2020. november 9.

Mag Kornélia : Gépi tanulás a hivatalos statisztika szolgálatában   2020. november 11.

Természettudományok a jövő szolgálatában  - konferencia, 2020. november 11.

Karsai Márton : Fertőzésterjedések adatalapú modellezése, avagy hálózatok a koronavírus-járvány modellezésének szolgálatában   2020. november 12.

Röst Gergely:  Jövőformáló matematika  2020. november 13.

Behálózva: új eredmények a hálózattudomány területéről - workshop, 2020. november 19.

Intelligencia: természetes, mesterséges…  - Konferencia, 2020. november 20.

Pintér Gergő : Új világok teremtése  könyvbemutató és kerekasztalbeszélgetés, 2020. november 20.

 

A matematika mint a tudomány időgépe, avagy megelőzhetők-e a járványok matematikai modellek segítségével? Ha érdeklik a válaszok, tartson velünk ez évben is a Magyar Tudomány Ünnepén!