2025. 09. 29.

Az Érintő - Elektronikus Matematikai Lapok 2016-ban indult a Bolyai János Matematikai Társulat kiadásában és a Rényi Intézettel együttműködve. Az online folyóirat szellemiségéről, a szerkesztőség céljairól, és a lap révén fókuszba kerülő matematikus közösségről is beszél ebben az interjúban Oláh Vera felelős szerkesztő és Simon Péter főszerkesztő. Ugyanakkor kiderül az is, miért rendkívül hasznosak és érdekesek például az Érintő tudományos rovatának cikkei a laikus olvasók számára is. A matematika ipari és pénzügyi alkalmazásairól, illetve a matematika tanításáról is számos aktuális írás megjelenik itt, de találunk az Érintőben könyvajánlót, portrékat, sőt gondolkodásra ösztönző  feladatokat is. A lap mottója: A matematika mindenkit érint."